Ezen cikk megírása előtt töprengés lett úrrá rajtam. Igazából a Kuzinban már sokadjára jártam és az is elmondható, hogy ismert rendezvényhelyszínről van szó, így a gondolatmenet valahogy mindig ott lyukadt ki, hogy mi újat, vagy egyedit mondhatnék, mit tehetnék hozzá ahhoz, amit az ÁSZ eddig lerakott az asztalra. Végül a cikk írása mellett dőlt a mérleg és nem is akármi miatt. Egyrészről az ottani konyhát minden körülmények között megkövetem. Közeli ismerőseim tudják: általában a leves megállít az esküvői menü fogyasztásában, aztán csak az éjféli lakomából falatozom, de az ÁSZ mindig különleges számomra. Itt általában két vagy három fogást is megkóstolok, még akkor is, ha már jól tudom mi vár: helyén levő házias ízek, megfelelő hőmérsékletű és friss étel, puha, textúrált hús mindig, minden fogásban. Az ételekhez kiforrott, a szakmát a kisujjukban hordozó felszolgáló csapat tartozik. Igazi urak és hölgyek, akiket az ember -ha még csak a rendezvény idejére is- a családba fogad.
A másik ok, amiért ez a cikk megíródik a pár, akik nélkül tegnap este nem járhattam volna az ÁSZ-ban. Saca és Enikő régi ismerősök, bár hatalmas korbeli előnyöm miatt nem sokat beszélgettünk az elmúlt évek során. A közös történetük, mely még általános iskolás korukba tereli vissza az idő kerekét azonban egyértelműen megérintett és az együtt átmulatott este után adósnak érzem magam. Ezt az adósságot szeretném részben leróni ezzel a pár soros memoárral és a buli egy részletéről készült kis videó közzétételével. Boldog vagyok Saca és Enikő, hogy bíztatok bennem és “tudományommal” szolgálhattam életetek legszebb napját!
