Ügyfélvélemények és rendezvényreferenciák

Több mint 25 év DJ-zés alatt elég sok helyen megfordultam. Esküvők, céges rendezvények, családi bulik, kisebb-nagyobb partik – és persze jó néhány olyan este is, amit valószínűleg egyikünk sem felejt el egyhamar.
Ezen az oldalon nemcsak azt szeretném megmutatni, hogy hol jártam, hanem azt is, hogy mit gondolnak rólam azok, akik már rám bízták a zenét.
Mit mondanak azok, akik már buliztak velem?
Az alábbi értékelések valódi ügyfelektől származnak, és Google- illetve Facebook-véleményeket tartalmaznak.
Nem szeretném ezeket túlságosan magyarázni. Inkább megmutatom, mit tapasztaltak azok, akik már velem dolgoztak.
Esküvői és rendezvényreferenciák
Az elmúlt években sokféle helyszínen és sokféle rendezvényen zenéltem. Az alábbiak között találsz esküvőket, céges rendezvényeket és olyan munkákat is, ahol a DJ-zés mellett a hangosítás vagy a technikai háttér biztosítása is a feladataim közé tartozott.
Kerekerdő Rendezvényház Debrecen

2026-ban négy alkalommal volt szerencsém átélni a Kerekerdő varázslatos hangulatát és professzionalizmusát.
Mindegyik alkalommal körülbelül 130 fős, összességében fiatalos násznéppel ünnepeltünk. A zárórák is emlékezetesek maradnak, jól mutatva, hogy a helyszín abszolút alkalmas egy igazán hosszú esküvői bulihoz.
Nekem is öröm volt mind a négy alkalommal ott zenélni.
Fácánliget Rendezvvényház Nádudvar

Nádudvaron 2026-ban két alkalommal is körülbelül 50 fős násznéppel ünnepelhettem.
Mindkét alkalommal négy különböző helyszínen kellett megszólalnia a technikának: a vendégvárás, a kihelyezett szertartás, a vacsora helyszíne és a bár területe is része volt a napnak.
Mindkét alkalommal maximálisan kihasználtuk a helyszín rendelkezésre álló idejét. Az utolsó búcsúdalt 4:00-kor játszottam le.
Rózsakert étterem Apagy

2026-ban két alkalommal, körülbelül 35 fős násznéppel ünnepelhettem együtt.
Mindkét alkalommal több feladatból állt a nap: a kihelyezett szertartás hangosítása után a vacsora alatti kísérőzene, a vetítés vezénylése, majd természetesen a tánczene szolgáltatása következett.
A pénteki, kisebb esküvői kereteket mindkét alkalommal maximálisan kihasználtuk. Éjjel 2:00-kor ért véget az „Azért vannak a jó barátok”.
Tuba Vintage Hajdúszoboszló

2026 júniusában körülbelül 60 fővel ünnepeltünk egy igazán emlékezetes esküvőt.
A kihelyezett szertartást követően a násznép egészen kifulladásig koptatta a táncparkettet.
Nem először jártam itt, és biztosan tudom, hogy nem is utoljára.
Erdőspuszta Klubhotel Debrecen

Erdőspusztán majdnem minden évben megfordulok. Hol a Zöld Házban, hol az Arbo Borozóban kell megmozgatni a társaságot.
2026-ban a rendezvénytéren kellett megtáncoltatni egy munkától megfáradt, körülbelül 150 fős csapatot egy céges pikniken.
Az esküvőktől eltérő rendezvények mindig másfajta zenei gondolkodást kívánnak, ezért ezeket a munkákat is kifejezetten szeretem.
Hotel Atlantis Hajdúszoboszló

Májustól szeptemberig heti két alkalommal pörgettem a zenéket a Hotel Atlantis kültéri élménymedencéjének partján.
Nu Disco, Afro House, Funky és Classic House szólt, és időnként, amikor már elég meleg volt a medencepart, jöhettek a trance klasszikusok is.
Ez egy teljesen más jellegű feladat, mint egy esküvő vagy céges rendezvény, de éppen ezért volt különösen élvezetes.
Krajcárhegyi Pihenő Nyíradony
Szeptemberben estem át a tűzkeresztségen és voltam először részese a Krajárhegyi Pihenő vendéglátásának.
A helyszín varázsa kivételes, ami a vendégek attitűdjén is kiválóan tükröződött.
A hangulat az este egészében a videón láthatóaknak megfelelően alakult, így kimagoltuk a rendelkezésreállási idő keretet!
Fürdőkerti rendezvény és turisztikai szabadidőpark Hajdúböszörmény

Évente nagyjából 2-3 alkalommal, főleg céges rendezvények alkalmával fordulok meg itt. Általában 50-70 fővel ünneplünk és hajnal 3-4 között szoktuk befejezni a mókát. Ajánlom mindenkinek, aki jól megközelíthető kellemes elrendezésű konferenciatermet, illetve bulihelyszínt keres.
TB Ranch Nyíradony

Egyik kedvenc helyem a TB Ranch. Szerencsére minden évben megfordulok itt, van hogy többször is. A személyzet mindig végtelen barátságos, a helyszín hangulata magával ragadó, az ételekbe pedig akarva sem tudnék belekötni.
Több mint DJ-zés
A referenciákból is látszik, hogy egy rendezvényen nem mindig kizárólag a zene a feladat.
Az elmúlt években számos alkalommal vettem részt olyan eseményeken, ahol a DJ-zés mellett szertartás-hangosításra, beszédek, műsorvezetés vagy egyéb programelemek hangosítására, illetve fénytechnikára is szükség volt.
Ha szeretnéd részletesebben megismerni ezeket a szolgáltatásokat, nézd meg:
[Esküvői DJ Debrecen]
[Rendezvény Dj Debrecen]
Minden rendezvény más
Egy referencia önmagában nem sokat mond el arról, hogy milyen lesz a te rendezvényed.
A helyszín, a vendégek, a korosztály, a zenei ízlés és az esemény menete minden alkalommal más.
Éppen ezért számomra nem az a lényeg, hogy ugyanazt a műsort ismételjem minden rendezvényen, hanem hogy az előzetesen egyeztetett elképzelésekből és a helyszínen tapasztaltakból összeálljon egy jól működő este.
Ha kíváncsi vagy, hogyan dolgozom, a [Rólam] oldalon részletesebben is bemutatkozom.
Beszéljünk a rendezvényedről
Ha szeretnéd, hogy a következő referencia már a te esküvődről vagy rendezvényedről szóljon, beszéljük át az elképzeléseidet.
Mondd el, milyen rendezvényt tervezel, hol és mikor lesz, körülbelül hány vendéggel számoltok, milyen zenéket szerettek – és azt is nyugodtan, hogy miket nem szeretnétek hallani.